Kásler Miklós hozzátette: a koronavírus-járvány minden erőforrást, figyelmet lekötött az utolsó egy évben, de mindezek mögött megkezdődött a magyar egészségügy teljes átalakítása, a kormány nagy erőkkel támogatja a magyar egészségügy fejlesztését, az infrastruktúra javítását, az eszközök, műszerek beszerzését.
 
Hozzátette: a fejlesztések célja, hogy a magyar egészségügy a kor színvonalának megfelelő állapotban kezdhessen működni a világjárvány végével. Felidézte: az utóbbi tíz évben 500 milliárd forintból újult meg a vidéki ellátórendszer, most 750 milliárd forintból a központi régió fejlesztése zajlik.
 
Úgy fogalmazott, az infrastruktúra fejlesztése a magyar orvostudomány elmúlt kétszáz évben felhalmozott szakmai tudásával együttesen "a jövőt jelenti".
 
A miniszter elmondta, az 1980-ban alapított Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház tradíciói jelentősek, elsősorban az urológia tekintetében, 2004-ben őt magát is itt kezelték. Közölte, az Egészséges Budapest Programban (EBP) több mint 550 millió forintból felújították a kórház központi telephelyén az urológiai osztályt, a felújított terület nagysága 750 négyzetméter. Kásler Miklós szavai szerint ezzel méltó körülmények jöttek létre.
 
Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, széles társadalmi összefogásra és őszinteségre van szükség a gyógyításhoz, ez tette lehetővé a koronavírus-járvány leküzdését is. Felidézte: 2010 előtt az akkori kormány megszüntetett négy budapesti kórházat, pénzt vett el az orvosokról, fizetőssé akarták tenni az egészségügyet és nem voltak fejlesztések sem.
 
Hozzátette: a Fidesz-KDNP kormánya ezzel szakított 2010-ben, európai uniós forrásból fejlesztették a vidéki egészségügyi intézményeket, és amikor az ország gazdasági állapota azt lehetővé tette, 750 milliárd forintos egészségügyi fejlesztés indult a központi régióban is, ennek része a mostani felújítás is.
 
Az államtitkár megköszönte a kórházban dolgozók másfél éves kimagasló teljesítményét, önfeláldozó munkáját, amelyet a környékbeliek életének megmentéséért, a járvány legyűréséért tettek.
 
Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója arról beszélt, a megújított urológiai osztály minden elemében megfelel a legkorszerűbb elvárosoknak, a legmodernebb technológiai vívmányok szolgálják a kórház betegeinek és dolgozóinak igényeit. Hozzátette: az osztály megújulása hatalmas fejlődést, óriási előrehaladást jelent a mindennapi ápolási, gyógyulási folyamatok színvonalában.
 
Megköszönte a kormány támogatását és emlékeztetett arra, a 400 ezer ember ellátásáért felelős kórházban folyamatos a fejlesztés, a korszerű technológiák bevezetése: jelenleg is folyik a tető- és homlokzatszigetelés, a nyílászárók cseréje, az Országos Onkológiai Intézettel együtt pedig robotsebészeti technológiát vezetnek be.
 
Tenke Péter, az urológiai osztály osztályvezető főorvosa elmondta, folyamatosan új technológiákat vezetnek be, és mára a heredaganatok egyik sebészi centrumává vált a nemzetközi hírű urológiai osztály, amelyhez 44 ágy és 22 orvos tartozik. Közölte, több mint egymillió ember ellátásáért felelnek, évente négyezer fekvőbeteget fogadnak, 3800 műtétet végeznek és tízezer járóbeteget látnak el.