Rácz Zsófia hozzátette: az ösztöndíj éves anyagi támogatást biztosít, fedezi a tandíjat, a lakhatási, az utazási és az étkezési költségeket annak érdekében, hogy a tehetséges fiatalok tudjanak tanulmányaikra koncentrálni, és a lehető legtöbb tudást szerezzék meg az egyetemen.
 
Elmondta: a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram két részből áll, az első felében a felvételiző hallgatókat támogatták. A mostani, már felvételt nyert fiataloknak szóló rész ösztöndíjasait várhatóan július közepén hirdetik ki.
 
A pályázatra a Nemzeti Tehetség Központ honlapján lehet jelentkezni. A legígéretesebb pályázóknak "kiválasztó tábort" szerveznek, ahol személyesen is megismerkednek a jelentkezőkkel, ezt követőn egy szakmai zsűri eldönti, hogy kik részesülnek majd ösztöndíjban.
 
Tavaly a 144 pályázóból 17 fiatal részesült ösztöndíjban. Idén, a keretet megemelve, legfeljebb 35 tehetséges diákot tudnak támogatni - tudatta a helyettes államtitkár.
 
Rácz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában közölte azt is, hogy leginkább a természettudományok különböző területeiről jelentkeznek fiatalok, és az ösztöndíjasok túlnyomó többségben Nagy-Britanniában tanulnak tovább.