A vállalatok portfóliókezelését a továbbiakban a közelmúltban létrehozott, állami tulajdonú Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. látja el, amelynek tulajdonosi joggyakorlója az innovációs és technológiai miniszter. Az egységes irányítás alá vont cégek közé tartoznak a kifejezetten védelmi ipari projektek megvalósítására létesített társaságok és a jól hasznosítható tudással, tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező, állami tulajdonban lévő vállalatok is. A nemzetközi gyakorlatban egyre jellemzőbb az innovatív technológiák kettős, katonai-civil felhasználása. Elsősorban a gyártói és kutatás-fejlesztési képességek bővítésében lehet szerepe az alaptevékenységként polgári célú feladatokkal foglalkozó Aeroplexnek, HungaroControlnak és Rába Holdingnak is - áll a közleményben.
 
A minisztérium az írta, a komoly múltra visszatekintő magyar védelmi ipar reneszánszát éli, 2018 óta mintegy 220 milliárd forint értékű hazai beruházásról született döntés. A többi között jövő tavaszra elkészül, 2023-tól pedig termel a magyar állam és a német Rheinmetall közös beruházásában, Zalaegerszegen épülő harcjárműgyár.
 
Megjegyezték, hogy a nemzetbiztonsági és gazdasági érdekek egyaránt amellett szólnak, hogy a szükséges stratégiai eszközöket minél nagyobb arányban a hazai gazdaság állítsa elő. A gyártási és kutatás-fejlesztési kapacitások megteremtésével csökken a külső szállítóktól való függőség. A védelmi ipar összehangolt fejlesztése hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a beszállítói láncokon keresztül a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozásához, a külföldi beruházások ösztönzéséhez, a világszínvonalú technológiák, képzési, oktatási és műszaki rendszerek magyarországi megjelenéséhez, elterjedéséhez.
 
A gazdaságfejlesztési megfontolások mellett a védelmi ipar újjáépítése a nemzeti önrendelkezés, a magyar és szövetséges védelmi képességek megerősítése szempontjából is indokolt. Ennek megfelelően az innovációs és technológiai miniszter a honvédelmi miniszterrel és a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztossal szorosan együttműködve dolgozik tovább az iparági feladatokon - áll a közleményben.