Azt írták: a Marosvásárhely melletti település templomának megépüléséhez a kormány több mint 350 millió forintos költségvetési támogatást nyújtott.
 
A közleményben idézték a pénzügyminisztert, aki hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja a nemzet összetartozásának ügyét, a külhoni és az anyaországi magyarok közös előrejutását és Európa keresztény gyökereinek, kultúrájának és értékeinek megőrzését.
 
Ezért - tette hozzá - a kormány évek óta segíti a külhoni magyarság gazdasági megerősödését.
 
Varga Mihály emlékeztetett: 2017-ben indult az erdélyi gazdaságfejlesztési program. Részt vállalnak a szakképzésben, a magyar vállalkozások fejlesztésében és a magyarokat érintő oktatási feladatokban is.
 
2010 óta 3000 templom újult meg és csaknem 150 épült Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta részein a kormány támogatásával. Ebben az évben pedig már döntöttek a magyar templomfelújítási programról is: 1800 - ebből 1400 anyaországi és 400 külhoni - templom felújítása kezdődik meg, illetve folytatódik - ismertette a tárcavezető.
 
A mezőpaniti templom megépülésével nemcsak egy nagyszerű, kiemelkedő építészeti alkotás valósult meg, hanem tovább erősödött egy elkötelezett hívőkből álló, tenni akaró és megtartó közösség. A gyülekezet tagjainak hite hívta életre az új templomot, és ők voltak azok is, akik a templom építésének terhéből is jelentős részt vállaltak - mondta a miniszter.
 
Varga Mihály úgy fogalmazott: a járvány történései és a mostani politikai folyamatok "megerősítettek bennünket abban a tudatban, hogy sem az önálló döntés jogáról, sem a keresztény hit erejéről nem mondhatunk le a nélkül, hogy kiszolgáltatottá tennénk az embereket. Ezért a döntéshozatalaink során továbbra is a magyar emberek érdekeit kell szem előtt tartanunk, védenünk kell a magyar közösségeket, önállóságunkat és Európa keresztény alapjait".